Öt kicsi község a Kőszegi-hegység lábánál: Bozsok, Cák, Kőszegdoroszló, Kőszegszerdahely és Velem. Mind kicsit hasonló, de mind igazán egyéni is: mind az öt településnek van olyan jellegzetessége, amiért érdemes időt szánni rá. Bozsokon ott van példáául a Sibrik kastély, cákon a műemlék pincesor, Szerdahelyen az erődített templom, Doroszlóban pedig mindjárt két templom is áll: egy római katolikus és egy evangélikus, sőt egy pálinkafőzdével is búszkélkedhet. Ez utóbbi ugyan Velemben is van, de ki ne hallott volna a Szent Vid kápolnáról vagy a Stirling villa kertjéről: a fából faragott játékokról és a bunkerről, ahol a magyar koronát őrizték... De van ám nekünk egy műemlék vízimalmunk is, ugye. 

De nem csak az épített érdekességek miatt érdemes idelátogatni. A természet önmagában is sokat adott ennek a vidéknek. A hegyek, a sebes folyású patakok, az illatozó erdők, a virágos rétek, a különleges állatok, s nem utolsó sorban a kristálytiszta levegő. De akkor a helyiek vendégszeretetét még nem is említettem. Egyszóval igazán érdemes bebarangolni ezt a tájat: időt szánni a falvakra is legalább annyira, mint egy kisebb vagy egy nagyobb hegyi túrára - kincseket lelhetünk itt is - ott is.

Szerző: molnárleány  2009.09.08. 23:58 Szólj hozzá!

Címkék: kőszeghegyalja

A bejegyzés trackback címe:

https://velemimalom.blog.hu/api/trackback/id/tr891370090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.